Biokert – permakultúrás kert: a talaj gondozása

Sze 13, 2016 | Bio növényvédelem, Permakultúra | 0 hozzászólás

A biokertészkedés és a permakultúrás kert fogalma sokszor keveredik, pedig nem teljesen fedi egymást a kettő. Egy permakultúrás kert mindenképp biokert lesz, fordítva már nem teljesen így van. Én úgy látom, hogy a skála vége a teljesen természethű, külső erőforrások nélkül is működő permakultúrás kert. Van, akinek ez a végcél, van, akinek nem, illetve a rendelkezésre álló terület mérete is erősen korlátozza a lehetőségeket (erről ld. előző cikkünket).

A permakultúra és a biokertészkedés módszerei különbözőek, de aki ezekből válogat, ezeket ötvözi, csak jót tehet a kertjével és a környezetével. Ezért Székely Gyöngyvérrel, a Bio-Gazdabolt tulajdonosával együtt egy cikksorozatot indítunk útjára, amelyben végigvesszük, hogy milyen eszközök állnak a kertészek rendelkezésére az ökológiai gazdálkodás ill. a permakultúra alapelvei szerint. Az első témakör a talaj javítása, kezelése, mivel ez sok kertésznek okoz megoldhatatlannak látszó problémát.

A talaj kezelése a biogazda szemével (írta: Székely Gyöngyvér)

Az egyszerű biokerteknél vegyszerek nélkül, biológiai növényvédelemmel állítunk elő bio élelmiszert. Nagyon fontos, hogy akár önellátásról, akár árutermelésről van szó, mindig törekszünk a költséghatékonyságra, azaz a gazdaságosságot tartjuk szem előtt.

Aki kertészkedik, az biztosan találkozik a” vegyünk, vagy hozassunk földet”, mert „nálam rossz a talaj” problémakörrel. Hiba azt gondolni, hogy amit máshonnan hozunk drágán, az jobb a meglévőnél, illetve ha jobb is, akkor nem fog ugyanúgy leromlani. A talaj az élet alapja és minden kertész felelőssége, hogy a rábízott földdarab termőképességét növelje. Aki e helyett lezsarolja, tönkreteszi, majd egyszerűen kicseréli, az sajnos környezetszennyező.

A hobbikertészek elvárásai saját kertjük talajával szemben olyanok, mint a nők frizura igényei. Mindenkinek más kell, mint amilyen neki adatott. Akinek homokos a talaja, az a vízigény miatt panaszkodik, akinek agyagos, az a művelési igény miatt stb. Pedig nem lecserélni kell, hanem egyrészt megtalálni azt a művelési formát és növényeket, amelyek oda valók, másrészt pedig folyamatosan javítani a talajt. A talaj javításánál nem kell túl bonyolult, vagy drága technológiákra gondolni, csak egyszerű praktikákra, alapelvekre és okszerű hulladék- és tápanyaggazdálkodásra.

Tudnunk kell, hogy a talaj legfontosabb tulajdonsága a termékenység, amelyet tápanyag utánpótlással tudunk fenntartani, vagy növelni. A természetes tápanyag utánpótlás növényi vagy állati hulladékokkal történik, melyeket a talajban élő mikroorganizmusok alakítanak a növények számára felvehető formájúvá. A három csak együtt biztosíthatja a tökéletes, nagy termőképességű talajt. A növényi maradványok (komposztok) általában hosszabb időre biztosítanak táplálékot a lebontó szervezetek számára, amelyek folyamatosan (lassan) alakítják át azokat a növények számára felvehető formájúra. Az állati hulladékok (főként trágyák) viszont azonnal, közvetlenül felvehetők a növények számára.

lebontó organizmusok skálája nagyon széles és hihetetlen mennyiségben vannak jelen a jó termőföldekben.  Ezeket mindenképpen érdemes feldúsítani, szaporítani, sokféleségüket növelni. A növényi hulladékok lebontása különböző baktériumtrágyák, oltóanyagok hatására hihetetlen sebességgel következik be és az így kapott élő anyag a talajba dolgozva folyamatosan növelik a hasznos mikrobák számát.

A beállt biogazdaságok, kertek talajaiban már optimális a mikrobiális ökoszisztéma. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az összetétele mindenhol más, csak ott jellemző: ha onnan elvisszük, akkor akár kis pH különbség is teljesen felborítja.

A növények a tápanyagok 95%-át a talajból veszik fel, a fejlődésüket pedig nagyban meghatározza a talaj szerkezete és egyéb tulajdonságai. Egy biogazda a legnagyobb figyelmet mindig a talajra fordítja. Szerves anyag és baktériumok nélkül pedig nincs élő talaj, romlik a szerkezet és a vízháztartás is.

Mit tehet egy hobbikertész ahhoz, hogy valódi biokertet hozzon létre?

Először is komposztáljon!

Leggyakoribb problémák egyike a gyomok komposztálása. Amíg nem hozott magot, illetve nem szaporodik tarackkal, addig nyugodtan komposztálható, ha már vannak rajta szaporító képletek, akkor jó megoldás ültető gödrökbe történő hasznosítása legalább 50 cm mélyen, de a több éves gyomkomposzt is veszélytelen lehet.

Másik probléma a beteg növényi részek komposztálása. Itt két szabályt érdemes figyelembe venni. Az első az, hogy a gyümölcsfák és veteményes betegségei általában eltérőek, így ha „megcseréljük” a hulladékokat a gyümölcsös és a veteményes között, akkor már nem kell félni a fertőzésektől. Második, hogy a rovarkártevők többsége nem éli túl, ha nagyobb talajréteg kerül rá.

Alapvetően négyféle komposztálási formát ajánlok hobbi biokertészeknek:

Hagyományos komposztálók egész éves használata elsősorban a háztartási növényi hulladékok hasznosítására.

A vágott fű (maghozás előtti gyep) a legtökéletesebb mulcsozó anyag a veteményesbe és gyümölcsösbe egyaránt, amelyet ősz végén egyszerűen beforgatunk a talajba.

Meglévő fák alatti mélykomposztálás, vagy ültető gödör létrehozása. Ilyenkor nagy gödröt ásunk, melyet legalább félig töltünk (nem gyümölcsösből származó) zöldhulladékkal. Ide tehetjük a rohadt zöldségeket, elszáradt paradicsomot, tetves babokat, gyomokat (tarackot nem!). A tökéletes megoldás érdekében adjunk hozzá valamilyen állati hulladékot és baktériumtrágyát is. Előbbi valamilyen trágya legyen (akár terráriumban tartott tengerimalac, nyuszi, vagy macskaalom is ide tartozik). Az oltáshoz pedig valamilyen baktériumtrágyát javasolok. A kitermelt talaj egy része kimarad, melyet célszerű valahol deponálni, hogy amikor valamilyen ágyást akarunk építeni, vagy palántát előállítani, akkor legyen saját termőföldünk, amely már alkalmazkodott a kertünkhöz.

Utolsó, de legérdekesebb komposztálási forma a különböző magasított, domb és egyéb különleges ágyások. Ezeknek az alapját elsősorban fásszárúak hulladéka adja (ágak, vesszők, aprítékok, falevelek) másodsorban pedig vágott fűfélék (gyep, széna, szalma). Működésük során a bomlási folyamatok termékeit hasznosítjuk (hő, növényi tápanyagok). Ennek az időtartama a kiinduló anyagoktól és az alkalmazott oltóanyagoktól függ (2-6 év) Amikor kimerülnek a belőlük kikerülő saját talaj szinte bármire felhasználható.

A talaj javítása permakultúrás szemmel (írta: Schweininger Zsuzsanna, a Biokiskert vezetője)

Mint minden kertész, a permakultúrás kertész is a talajt tartja a kertészkedés legfontosabb részének. Sok gondot okoz, ha nem megfelelő, de mindig lehet javítani rajta. Egy homokos talajból nyilván soha nem lesz humuszdús fekete föld, egy agyagos pedig soha nem lesz laza erdei talaj, mindig megtartják eredeti karakterüket. Egy-két hónap alatt sem lehet sokat javítani rajtuk (a bennük élő növényeken viszont nagyon is), de pár év alatt igen nagy változást érhetünk el velük.

Egy nagyobb permakultúrás birtokon sok a kezdeti földmunka: változtatnak a domborzaton, hogy különböző mikroklímájú területeket kapjanak, tava(ka)t hoznak létre, vízelvezetéshez és –gyűjtéshez ásnak árkokat. Ezzel persze megbolygatják a talajrétegeket, de ügyelni szoktak arra is, hogy a megfelelő sorrendben kerüljön vissza a kitermelt föld a kert egy másik pontjára. Ha ez megvan, onnantól viszont nem nagyon bolygatják a talajt, még ásással, kapálással sem, hogy a benne kialakult élőlények viszonyait ne zavarják meg. Minden talajlakónak megvan a maga élőhelye, az a mélység, ahol jól érzi magát: ha ezt egy ásóval a feje tetejére állítjuk, ráadásul rendszeresen, azt megsínyli. Ha mindenképp szükség van talajlazításra, inkább az ásóvilla használata javasolt.

A másik nagyon fontos elem a talajtakarás, mulcsozás. A természetben nincs csupasz talaj, csak akkor, ha terméketlen. A kertünkben nyilván nem ilyet szeretnénk, és a természet sem, ezért küzdünk pl. a gyomnövényekkel. A gyorsan növő egynyári gyomok szerepe az lenne, hogy lefedjék és védjék a talajt, erre törekszenek a kertünkben is. Hogy miért kell védeni a talajt? A napsugárzás fertőtlenít, a szabadon hagyott föld felső rétegéből szépen ki is irt minden életet. A napnak kitett föld összeszárad, kőkemény lesz, ha homokos a talajunk, akkor pedig tűzforró, ami még kevésbé kedvező a talajlakóknak. A talaj a repedéseken gyorsan átengedi a csapadékot, nagyon nehéz lesz átnedvesíteni. A hagyományosan művelt kertekben a kapálás nem csak a gyommentesítést szolgálja, hanem a megkeményedett felső réteg feltörését is, hogy javuljon a víz megtartása a talajban. Ha takarjuk a talajt, ez a probléma megszűnik, és a gyomokkal sem kell annyit harcolni.

A mulcsozásnak számos fajtája van, egyéni ízléstől, időráfordítástól és céltól függ, melyiket érdemes választani. A két leginkább természetközeli módszer az élőmulcs és a felületi komposzt. Az élőmulcs alacsony növésű, igénytelen talajtakaró növényt jelent, amely nem versenyez a fő növényekkel a tápanyagért. Nagyobb növények, fák alatt kiválóan használhatóak a pillangósok erre a célra, hiszen a légkör nitrogénjét a talajba juttatják, a virágaik pedig a méheknek jelentenek fontos táplálékot. A különböző tápanyagigényű és gyökérmélységű (évelő) növények egymás mellé ültetése hihetetlen jó eredményeket hoz a társítás minden résztvevője számára.

A felületi komposzt a zöldhulladék, levágott fű, gyom (magmentes, nem tarackoló), lomb és komposzt keverékét jelenti, amelyet folyamatosan pótolunk. Ilyenkor a talaj felszínén zajlik a komposztálódás folyamata, jelentős mennyiségű tápanyaggal látva el a talajt. A talajéletet nagyon felpezsdíti ez a megoldás, és tapasztalataim szerint még a rettegett meztelen csigákat is a saját szolgálatunkba tudjuk állítani vele: sokkal szívesebben eszik a fonnyadó zöldeket, mint a lábon álló növényeket.

Sokan szoktak szalmával, faforgáccsal, fakéreggel mulcsozni. Ennek a megoldásnak is megvan a gyomfojtó hatása, de van egy nagy hátránya is: a bomlás során ezek az anyagok nitrogént vonnak el a talajból. A lelkes kertész egyszer csak azt veszi észre, hogy a szalmával gondosan letakart ágyásokban szenvednek a növények, satnyák, sárgák. Ha ezeket az anyagokat szeretnénk használni, nagyon fontos, hogy pótoljuk a tápanyagot. Használhatunk alá komposztált trágyát, vastag réteg komposztot, friss zöldet. A szalma hátránya az is, hogy a meztelen csigák remek búvóhelyet találnak benne, de megenni nem tudják – az ágyás növényeit viszont igen.

A zöldtrágyanövények használatát is meg kell említeni: ezek olyan növények, amelyek gyökere mélyen és gazdagon átszövi a talajt, a lombja pedig takarja azt, elfojtva a gyomokat és javítva a vízháztartást. Elő- vagy utóveteményként használjuk, hogy soha ne legyen üres hely a kertben. Kiválóan alkalmas kimerült területek feljavítására is. A zöldtrágyanövényt maghozás előtt kell levágni, és egyszerűen a helyén hagyni, hogy ott helyben bomoljon le. A gyökerét is hagyjuk a talajban, annak bomlása után lazább, levegősebb, tápanyagdúsabb lesz a földünk. Használható pl. erre a célra: a sárga mustár (vigyázat, a földibolhák imádják), a hajdina, a lóbab, a nyári bükköny, a facélia és a spenót is. Ha szeptemberben ültetünk sárga mustárt vagy hajdinát, az első fagy elviszi és tavaszra jórészt le is bomlik.

 

Virágzó sárga mustár - ha ezt látod, vágd le!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Önfenntartó biokiskert avagy permakultúra kis helyen - online tanfolyam

Bármikor és bárhol elvégezhető online tanfolyam, kedvezményes kerttúrával vagy anélkül.

Kattints a részletekért

Személyre szabott tanácsadás

Ha igazán hatékony segítséget szeretnél a kerted megtervezésében. Nálad, nálam vagy skype-on?

Szeretnék többet tudni

Szeretnéd, ha megterveznénk neked?

A permakultúrás kert sajátossága, hogy a tervezés a legnehezebb és a legfontosabb lépés, a megvalósítás már könnyebb, a gondozás pedig pofonegyszerű. Nézd meg, hogyan látunk neki a tervezésnek!

Hogy zajlik a kerttervezés?

Pin It on Pinterest

Share This

Ha tetszett,

oszd meg a barátaiddal is!